A biztos útvonal

A Grimora keleti részén álló hajdani vámraktárat már tíz éve kivonták a hivatalos forgalomból. A kikötő térképein még szerepelt, de a rakparti dolgozók csak Rozsdakapunak hívták. Három oldalról vasúti sínek, a negyedikről egy használaton kívüli felüljáró zárta körbe. Nappal üresnek látszott. Éjszaka páncélozott járművek érkeztek hozzá, amelyekről soha nem készült fuvarlevél.

Nyx a műhelyük központi asztalára vetítette az útvonalat. A térkép mellett rendszámok, őrbeosztások és pontos időpontok sorakoztak. Az információ ugyanazon a titkosított csatornán érkezett, amelyet egy kikötői besúgójuk két éve használt. Az ember addig egyszer sem adott téves adatot. Nem azért, mert hűséges volt, hanem mert túl sok pénzt kapott ahhoz, hogy megérje hazudnia.

– Hajnali kettő tizenhétkor térnek le a parti útról – mondta Echo. – A felüljáró alatt elveszítik a kikötői kamerákat. A következő rendszer csak a vámraktár kapujánál veszi át őket. Három perc vakfolt.

Kira a kivetített útvonal fölé hajolt. – Mekkora kíséret?

– Két terepjáró és egy páncélozott furgon. Hat fegyveres. A sofőrökkel együtt nyolc.

Vesper a rakományjegyzéket nézte. A hivatalos papírok ipari gyémántport jelöltek, az informátor üzenete szerint azonban a furgonban csiszolatlan gyémántok és névtelen letéti kötvények utaztak. Egy külföldi bűnszervezet tartaléka volt: olyan vagyon, amelyet senki nem jelenthetett be elveszettként.

– Túl szép – mondta Vesper.

– Minden jó munka annak látszik, amíg el nem kezdjük – felelte Nyx.

Echo még egyszer ellenőrizte az üzenet aláírását. A kulcs érvényes volt. Az időbélyeg egyezett. A besúgó a szokott módon egyetlen mondatot írt a végére: Ha ezt is elrontjátok, legközelebb kétszer ennyit kérek.

Nyx bezárta a térképet. – Nem rontjuk el.

Három perc

A konvoj két óra tizenhat perckor jelent meg a parti úton. A két fekete terepjáró között haladó páncélozott furgon kívülről pontosan úgy nézett ki, ahogyan az iratok mutatták. Még a jobb hátsó ajtón lévő hosszú karcolás is ott húzódott a szürke fémen.

Vesper fényvisszaverő kabátban állt a felüljáró alatt, kezében világító jelzőbottal. Előtte keresztbe fordított karbantartó autó, mögötte két bója és egy hordozható útjelző villogott. Amikor felemelte a kezét, az első terepjáró sofőrje káromkodva fékezett.

– Csőtörés – mondta Vesper, és a lehúzott ablakhoz lépett. – Az út lezárva. A rakodóudvaron keresztül kell kerülniük.

Az őr rádióért nyúlt. Echo ekkor megszakította a konvoj és a központ közötti kapcsolatot. A férfi készülékéből csak statikus zaj érkezett.

Kira a betonpillér mögül mozdult. Az első őr még Vespert figyelte, amikor kinyílt mellette az ajtó. Kira egyetlen ütéssel a kormányra fektette, elvette a fegyverét, majd a második férfit is kirántotta az ülésből. Nem lőtt. Nem volt rá szüksége.

A hátsó terepjáró egyszerre próbált tolatni és megfordulni. Nyx a távirányítóra nyomott. A mögöttük álló karbantartó jármű oldalából acélfogak emelkedtek ki, és a gumik egyetlen tompa csattanással eresztettek le.

Két percük maradt.

Echo már a furgon mellett térdelt. Egy vékony vezetéket csatlakoztatott a zárpanelhez, majd figyelte a kijelzőjén egymás után lefutó kódsorokat. – Ez nem ugyanaz a rendszer, ami a terven volt.

– Ki tudod nyitni? – kérdezte Nyx.

– Már nyitva van. Csak nem szeretem, ha valaki hazudik nekem.

A hátsó ajtó szisszenve tárult fel. Odabent négy fekete fémtáska feküdt a padlóhoz rögzítve. Kira elvágta a pántokat, Vesper pedig kinyitotta az elsőt. A szürke habszivacsba átlátszó, szabálytalan kövek százait süllyesztették. A második táskában pecsételetlen kötvények sorakoztak.

A rakomány valódi volt.

Nyx mégsem a köveket nézte, hanem a konvoj őreit. Nyolc emberből egy sem próbált vészjelzést küldeni a közeli őrtoronynak. Egyikük sem kérdezte, kik ők. Úgy viselkedtek, mintha pontosan tudták volna, hogyan fog végződni a rajtaütés.

– Pakolunk és tűnünk – mondta Nyx.

Abban a pillanatban a vámraktár valamennyi lámpája egyszerre kapcsolódott fel.

A bezárt raktár

A felüljáró mindkét végén vastag acélkapuk csúsztak elő a betonfalból. Nyxék menekülő autója még elindult, aztán húsz méter után leállt. Echo hiába próbálta újraindítani a vezérlést, a jármű rendszere minden parancsát visszautasította.

– Valaki átvette – mondta. – Nem most. Már azelőtt bent volt, hogy ideértünk.

A távolból felhangzott az első sziréna. Egy második felelt rá, majd egy harmadik. A kék fények előbb csak a raktárak ablakain villantak meg, aztán egyszerre több irányból jelentek meg a vasúti töltések mögött.

Vesper visszanézett a nyitott furgonra. – Az őrök nem hívták őket.

– Nem kellett – mondta Nyx. – Már úton voltak, amikor megállítottuk a konvojt.

Echo megpróbálta elérni az informátort. A titkosított csatorna válaszolt, de nem ember jelentkezett rajta. A kijelzőn az ő saját korábbi üzenetei futottak végig, majd a rendszer törölni kezdte a kapcsolat teljes előzményét.

– Nem a besúgónk küldte az útvonalat – mondta. – Valaki az ő kulcsával lépett be. Pontosan tudta, mit fogok ellenőrizni.

Az első rendőrautók megálltak a külső kapunál. Hangosbemondón felszólították a raktárban lévőket, hogy dobják el a fegyvereiket és jöjjenek elő feltartott kézzel. Mögöttük újabb járművek érkeztek. Nem egyszerű járőrök. Páncélozott mellényt viselő bevetési egységek zárták le a síneket és a felüljárót.

Kira a raktár oldalajtajánál figyelte őket. – Át tudok jutni rajtuk.

– Egyedül talán – felelte Nyx. – Négyen, a táskákkal és húsz kamerával a fejünk fölött nem.

– A rakományt itt hagyjuk.

– Már nem a rakomány miatt vannak itt – mondta Echo. – Az arcunk kell nekik. Vagy a holttestünk.

Nyx a falra vetített alaprajzot nézte. A főkapu lezárva. A déli rakodóudvaron rendőri sorfal. A tetőn hőkamera. A vasúti alagutat egy elektromos tűzgátló ajtó zárta el, amelyet Echo már háromszor próbált feloldani.

Vesper levette a fényvisszaverő kabátot. – Van még valaki, akit felhívhatunk.

Nyx nem nézett rá. – Tudom.

Az egyetlen hívás

GRO irodájában Byte éppen a kikötői kamerahálózat kieséseit rendezte térképre, amikor GRO telefonja megszólalt. A szám nem jelent meg a kijelzőn. Csak egy korábban egyeztetett titkosított azonosító villant fel.

Nyx nem köszönt.

– Csapdába sétáltunk. A keleti vámraktárnál vagyunk. Rendőrök minden kijáratnál.

GRO felállt az asztaltól. Raven már az ajtó felé indult. Nico abbahagyta a kártyák keverését, Byte pedig új ablakot nyitott a térképen.

– Hányan mentetek be? – kérdezte GRO.

– Négyen.

– Hányan jöttök ki?

A vonal túlsó végén egy pillanatnyi csend támadt. – Négyen.

– Mennyi időtök van?

Nyx a raktár ablakán át figyelte a rendőri egységeket. A külső sorfal már felállt. Két pajzsos csapat közeledett a főbejárathoz. – Legfeljebb húsz perc.

GRO Byte-ra nézett. Byte két ujját felemelte, majd egy harmadikat is, és gyorsan számolni kezdett. Végül megrázta a fejét, és tizenhetet mutatott.

– Tizenhét perc múlva ott vagyunk – mondta GRO.

– GRO...

– Ne köszönd meg. Tartsátok zárva a belső folyosót.

Megszakította a hívást, majd azonnal Vale számát tárcsázta.

A nyomozó a harmadik csörgésre vette fel. – Ha ez megint egy olyan kérés, amit később le kell tagadnom, rossz napot választottál.

– A keleti vámraktárnál lévő egységeket vidd át máshová.

Vale néhány másodpercig nem válaszolt. A háttérben rádióforgalom és billentyűk kopogása hallatszott. – Ott most fegyveres rablás miatt áll fel a fél kerület. Egy egész rendőri műveletet nem tudok eltüntetni.

– Nem is kell. Adj húsz percet.

– Tizenhetet tudok. Ha szerencsénk van.

– Legyen elég.

– Egyszer majd szeretném hallani, te is aggódsz valami miatt.

– Most hallottad.

Vale bontotta a vonalat. GRO pedig Ravenre nézett. – Indulunk.

Tizenhét perc

Vale egy perc alatt értette meg, hogyan építették fel a rendőri riasztást. A bejelentés névtelen hívásból érkezett, de pontos létszámot, fegyvertípust és menekülési útvonalat adott meg. Valaki nem pánikot akart kelteni. Azt akarta, hogy a rendőrség a lehető leggyorsabban, a lehető legtöbb egységgel zárja le a területet.

A rendszerből nem törölhette a riasztást. Nem utasíthatta visszavonulásra az embereket sem anélkül, hogy azonnal vizsgálat induljon ellene. Ezért egy másik veszélyt kellett nagyobbnak mutatnia.

A déli ipartelep egyik üres csarnokában hónapokkal korábban lefoglalt fegyvereket tároltak. Vale megnyitotta a belső jelentési rendszert, és olyan kódot küldött, amelyet csak rendőr elleni támadásnál használtak. Fegyveresek a csarnokban. Egy járőr nem válaszol. Lehetséges túszhelyzet.

A központ néhány másodpercen belül átirányította a két bevetési csoportot és a környék összes szabad egységét. A vámraktárnál csak négy járőrautó, egy nyomozói kocsi és a külső kordont tartó rendőrök maradtak.

Vale ránézett az órájára. Tizenhat perc harmincnyolc másodperc.

Közben Nico egy sárga kikötői karbantartó járművet vezetett végig a régi sínek mellett. A motor minden váltásnál úgy szólt, mintha darabokra akarna hullani. G-Dog mellette állt az ülésen, első mancsait a műszerfalnak támasztva figyelte az előttük nyíló sötét alagutat.

– Ha ezt túléljük, kapsz egy rendes autót – mondta Nico.

G-Dog felé fordította a fejét.

– Jó, egy rendesebb autót.

Byte a műhelyből vezette őket. A Rozsdakapu eredeti tervrajzán talált egy karbantartó alagutat, amelyet a jelenlegi rendszer már nem jelölt. A bejáratát évekkel korábban befalazták, de a hőkép szerint a fal mögött üres tér húzódott.

Raven a jármű hátuljában ellenőrizte a felszerelését. – Mennyi?

– Tizenegy perc – mondta GRO.

Nico a betonfal felé kormányzott. Az utolsó pillanatban fékezett. G-Dog már azelőtt ugrott ki, hogy a kocsi teljesen megállt volna. Körbeszaglászta a fal tövét, majd egy rozsdás szellőzőrácsnál kaparni kezdte a földet.

Raven kiszállt, két kézzel megragadta a rácsot, és egyetlen rántással kitépte a helyéről. Mögötte embermagas szervizjárat nyílt.

– A kutya megint gyorsabb volt nálad – mondta Nico.

– Menj előre, és próbáld bebizonyítani, hogy nálad is.

Nyolc perc maradt.

Közös kijárat

Echo kijelzőjén váratlanul új kapcsolat jelent meg. Nem a rendőrségi hálózatból érkezett, hanem a raktár régi tűzvédelmi rendszeréből. Egyetlen rövid azonosító villant fel: BYTE.

– Azt hittem, soha nem találod meg ezt a rendszert – mondta Echo a mikrofonba.

– Én pedig azt hittem, legalább egy csapdát felismertek nélkülem – felelte Byte. – A déli tűzgátló ajtót nyitom. Harminc másodpercig marad úgy.

Kira már az ajtónál állt. Amint a zár kattanása hallatszott, az ujjait a résbe feszítette, és teljes testsúllyal húzni kezdte a nehéz fémlapot. Nyx és Vesper mellé lépett. Hárman tartották, amíg Echo átbújt alattuk, majd belülről kiakasztotta a biztosító kart.

A folyosó túlsó végén Raven jelent meg. Maszkja mögül végignézett rajtuk, majd a nyitott raktár felé pillantott. – A táskákat hagyjátok.

– Ezt már mi is kitaláltuk – mondta Kira.

– Akkor ma mindenki fejlődött.

GRO érkezett mögötte. Nem kérdezte, ki sérült meg, mert mind a négyen álltak. Nem kérdezte, mi volt a rakomány, mert a rendőrségi rádiókból már tudta. Csak Nyxre nézett.

– Van még valaki bent?

– A konvoj emberei. Megkötözve, de élnek.

– Maradjanak is úgy.

A főbejárat felől fém csapódott a betonhoz. A hátramaradt rendőrök megkezdték a behatolást. Byte lezárt előttük két biztonsági ajtót, de a rádió szerint erősítést kértek vissza a déli ipartelepről.

Nico a karbantartó járművet keresztbe állította a szervizjárat végén. – Hat ember kényelmesen elfér benne. Nyolc ember és egy kutya már családi program.

– Te vezetsz – mondta Vesper. – Neked nem kell kényelmesen elférned.

G-Dog előrerohant, majd hirtelen megállt az egyik elágazásnál. Halk morgás tört fel belőle. Két rendőr jelent meg a járat túlsó végén, fegyverrel a kezükben. Mielőtt észrevehették volna a csoportot, Nico egy üres szerszámosládát rúgott be a mellékfolyosóra. A csattanás visszhangja arra fordította őket.

Kira és Raven egyszerre mozdult. Kira az első férfi fegyverét csavarta lefelé, Raven a másodikat szorította a falhoz. Egyik lövés sem dördült el. Mire a rendőrök magukhoz tértek, bilincsben ültek a szervizjárat padlóján.

– Nem ölünk rendőrt – mondta GRO.

Raven bólintott. Kira egy pillanatig figyelte, aztán ő is.

Két perc maradt.

A karbantartó jármű a sínek között tört elő az alagút másik oldalán. Mire a déli ipartelep riasztásáról kiderült, hogy hamis, Nyxék már egy ponyvával letakart teherautóban hagyták el a kikötő keleti részét. A rendőrök a raktárban megtalálták a teljes rakományt, a megkötözött őröket és egyetlen használható ujjlenyomatot sem.

Vale óráján tizenhét perc és kilenc másodperc telt el.

Nem szövetség

A teherautó egy régi hajójavító műhelyben állt meg. A kapu bezárult mögöttük, és néhány másodpercig csak a motor hűlésének pattogása hallatszott. Nyxék leszálltak. GRO emberei velük szemben maradtak, mintha a közös menekülés vége egyben visszaállította volna a köztük húzódó határt.

Nyx GRO elé lépett. – Megmentetted a csapatomat.

– Együtt jöttetek ki – felelte GRO. – Mi csak nyitottunk egy ajtót.

– Mit kérsz érte?

– Semmit.

Vesper elmosolyodott. – Grimorában senki nem kér semmit.

– Akkor mondjuk úgy, hogy nem embereket gyűjtök – mondta GRO. – Nem azért mentünk értetek, hogy mostantól nekem dolgozzatok.

Nyx tekintete nem enyhült. – Nem is fogunk.

– Tudom.

Echo ekkor csatlakoztatta a gépét Byte hordozható rendszeréhez. A két képernyőn egyszerre jelent meg a hamis útvonal forrása. A nyomok az informátor számítógépéhez vezettek, onnan három külföldi szerveren keresztül vissza Grimorába, majd teljesen eltűntek.

– Aki ezt csinálta, ismerte a csatornáinkat – mondta Echo. – Tudta, milyen ellenőrzéseket végzek el, és azt is, mennyi idő alatt érünk a helyszínre.

Byte megnyitotta a rendőrségi riasztás adatait. – Minket is ismert. A bejelentést úgy időzítette, hogy a csapatok akkor zárják le a környéket, amikor már bent vagytok. Nem a gyémántokat akarta.

– Hanem minket – mondta Kira.

GRO megrázta a fejét. – Nem csak titeket.

Nyx megértette. – Látni akarta, kit hívunk.

A műhelyben csend lett. Az ismeretlen ellenfél most már tudta, hogy veszély esetén GRO és Nyx csapata nem hagyja magára a másikat.

– A régi egyezségünk arról szólt, hogy nem lépünk egymás útjába – mondta Nyx. – Ez már kevés.

– Mit ajánlasz?

– Nem társulást. Nem közös vezetést. Ha valamelyikünk munkájához segítség kell, kérhetjük a másikat. Ha idegen csapat támad ránk, nem tárgyalunk arról, kinek a területe. Mellé állunk.

GRO Ravenre, majd Byte-ra nézett. Nem engedélyt kért. Azt mérte fel, ugyanazt látják-e, amit ő. Raven lassan bólintott. Byte már a közös vészcsatorna titkosítását készítette.

– Egy feltétellel – mondta GRO. – Ha segítséget kértek, mindent elmondotok. Nincs fél útvonal, nincs elhallgatott célpont.

Nyx Vesperre pillantott, majd Kirára és Echóra. – Ugyanez rátok is vonatkozik.

– Megegyeztünk.

Nyx kezet nyújtott. – Nem dolgozunk neked.

GRO elfogadta a kezét. – Nem is kértem.

Ez nem szövetség volt. Nem közös zászló, nem egyesített csapat és nem ígéret arra, hogy bíznak egymásban. Csak egy egyszerű szabály: ha valaki kívülről háborút hoz Grimorába, többé egyikük sem egyedül fogadja.

Aki figyelt

Hajnal előtt Echo és Byte visszatért a hamis útvonal vizsgálatához. Az informátor életben volt, de semmire sem emlékezett. A gépét távolról használták, majd úgy tisztították meg, hogy még a támadás nyoma is hiteles rendszerhibának látszott.

A vámraktár kamerái közül egyetlen felvétel maradt sértetlen. Nem a rajtaütést mutatta, hanem a szemközti épület tetejét. Ott egy keskeny alak állt hosszú kabátban, mozdulatlanul, arccal a raktár felé. Mire a rendőrök megérkeztek, eltűnt.

Byte kimerevítette a képet. Az alaknak nem látszott az arca. A kabátján nem volt jelvény. A kezében tartott optika sem szerepelt egyetlen helyi kereskedő nyilvántartásában sem.

– Felismered? – kérdezte Nyx.

– Nem – mondta GRO. – De ő már felismer minket.

A képet elküldték Vale-nek, aki még mindig a hamis rendőri riasztás következményeit próbálta eltakarítani. A nyomozó egyetlen választ küldött: Ez nem helyi felszerelés.

GRO az üres képernyőt nézte. A csapda nem azért hibázott, mert Nyxék kijutottak belőle. Az ismeretlen ember megkapta, amiért érkezett. Látta, milyen gyorsan mozdul GRO. Látta, kit küld előre, kit hagy a rendszerek mögött, és meddig hajlandó elmenni egy olyan csapatért, amely nem tartozik hozzá.